GRÓF Andrea

festő


„Boldogok azok, akik észreveszik a szépet olyan helyeken, ahol mások semmit sem látnak. Minden szép, csak jól kell tudni nézni.” (Pissarro)

 

Gyerekkorom óta vonzódom a művészetekhez. Fiatalkori álmom volt, hogy festő legyek, de az élet másképp alakult. Tanár lettem és sok évre félretettem az ecsetet. Később egyre nagyobb hiányát éreztem a festésnek, de szerencsére rátaláltam a Valdor Art Alternatív Rajz- és Festőiskolára, ahol újból ecsetet ragadhattam. A rajzolás és festés több technikájával is megismerkedtem, de a nagy szerelem az olajfestés lett. Szeretem a festményeimet sötét alapra készíteni, mert kicsit sejtelmes lesz tőle a kép. Kedvenc témám az emberábrázolás, de szívesen foglalkozom az állatok és a növények festésével is. A festés minden pillanata örömet okoz. Élvezem magát az alkotás is, de azt is, mikor a képet átadva látom mások örömét.

Művek az alkotó portfóliójából